Pályázati lehetőség

A fotovoltaikus technológia az egyik legtisztább megújuló energia technológia. A gyors műszaki fejlődés következtében az utóbbi években egyrészt a rendszerek hatékonysága tovább emelkedett és másrészt a fajlagos beruházási költségek jelentősen csökkentek. Így mára a fotovoltaikus rendszerek gazdaságosan telepíthetővé váltak.
Pályázati források igénybevételével a napelemes rendszerek telepítése kifejezetten gyorsan megtérülő beruházásnak számít, és akár néhány éven belül is megtérülhet. A megtérülést követően a hasznos élettartamon belül a rendszer gyakorlatilag folyamatosan energiaköltséget takarít meg.
2009 óta működik fotovoltaikus (napelemes áramtermelés) rendszerek kiépítését támogató pályázati lehetőség mely mind a vállalkozások, mind az önkormányzatok számára lehetővé tette ilyen rendszerek kiépítését.
Az önkormányzatok napelemes beruházásainak indoka a gyors megtérülés mellett, elsősorban az, hogy az egyik legnagyobb működési költségüket (villamos áram díja) tudják minimalizálni, sőt akár közel nullára leszorítani.

A 2014-2020 közötti pályázati lehetőségek más megközelítéséből határozzák meg a különféle megújuló energiával és épületenergetikai fejlesztésekkel kapcsolatos támogatásokat. A jelenleg még csak tervezési szinten álló Operatív Programok alapján különböző célcsoportok különböző pályázati forrásokból részesülhetnek majd támogatásban.

A pályázati rendszeren belül kiemelt szerepet kap a különféle megújuló energiát hasznosító rendszerek kiépítésének támogatása, mivel Magyarország kötelezettséget vállalt arra, hogy az összenergián belül a megújulók arányát 13%-ra emeli 2020-ra.

A 2014-2020-as pályázati rendszerben minden kedvezményezett megtalálja majd a lehetséges forrást az energetikai fejlesztéseihez.
A vállalkozások energiahatékonysági és megújuló energia kiépítési programjait a GINOP pályázat 4. prioritásának 3. Specifikus célja tartalmazza. Ezeken a pályázatokon a konvergencia régiókban található kis- és közepes vállalkozások indulhatnak majd. Ezenkívül a kis és középvállalkozások más gazdaságfejlesztési infrastrukturális fejlesztésük részeként is szerezhetnek be megújuló energiát hasznosító rendszereket (pl. telephelyfejlesztés).

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) »

 

A megváltozott nevű Környezet és Energiahatékonyság Energia Programból (KEHOP) elsősorban az önkormányzatok, állami és önkormányzati intézmények és a non-profit szektor szereplői részesülhetnek támogatásban, mind az épületenergetikai mind a megújuló energia kiépítési projektjeikkel.

KÖRNYEZETI ÉS ENERGIAHATÉKONYSÁGI OPERATÍV PROGRAM (KEHOP) »

 

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) a térségi és a települési energiahatékonysági célokat kívánják támogatni.

TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) »

 

A mezőgazdasági melléktermékek és hulladékok energetikai célú felhasználását a Vidékfejlesztési Operatív Programból (VOP) támogatják majd.

VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM (VP) »